Botrányos párbajtőr-elődöntő: "el kellett utasítani a fellebbezést"
Hétfőn volt a nők párbajtőr versenye vívásban, ahol Szász Emese rögtön az első körben búcsúzott. A nagyobb dráma viszont az elődöntőben volt, ami pedig a dél-koreaiakat sújtotta.
Az olimpiai vívótorna hivatalos képviselői elmondták, hogy nem volt más választásuk, mint elutasítani a fellebbezését a dél-koreai csapatnak, miután versenyzőjük botrányos körülmények között vesztette el az elődöntőt párbajtőrben.
Az ázsiaiak szerint a mérkőzés már véget ért, mikor a németek versenyzője, Britta Heidemann bevitte a mindent eldöntő találatot. Az egy lámpás tusnak köszönhetően alakult ki a 6-5-ös végeredmény, míg döntetlen állásnál a koreai jutott volna tovább.
A hivatalos szervek közlése szerint a hátralévő idő meghatározása kizárólag a játékvezető hatásköre. Hozzátették, hogy ők már nem tudtak változtatni a történteken.
A vita miatt egyébként több mint egy órát csúszott az esti program. A versenyszabályzat szerint pedig Shinnek ezalatt a páston kellett várakoznia az ítéltre. A sportoló nyolcezer néző előtt fakadt sírva.
A jelentésben közölték, a döntnököknek szükségük volt ennyi időre, hogy meg tudják ítélni, mindenben az előírásoknak megfelelően jártak el.
A koreaiak szerint le kellett volna pörögnie annak a bizonyos egy másodpercnek, hiszen négyszer is egymásnak támadtak a vívók.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.