A vívósport gyengülése és – az öttusának, mint olimpiai sportágnak sajnálatos eljelentéktelenedése miatt -, mára az utóbbi olimpiákat tekintve a vízilabda mardt, a kajak-kenu és a lólengés. Hogy ezek a sportágak nagy valószínűséggel most is hoznak sikert, az a korábbi időkből megmaradt műhelyeknek köszönhető, és messze nem a kiemelkedő sportági finanszírozásnak.
„Ekkorát még nem rúgtam magamba” – mondta a négyszáz vegyes katasztrofálisan sikerült előfutama után Cseh László, aki sajnos, nem jutott be a döntőbe. Csehnek nincs szerencséje az olimpiákkal, 2004-ben már esélyes volt, de egy rossz lépés miatt eltörött talpcsontja, gyakorlatilag sérülten szerzett bronzérmet. Négy évvel később Pekingben is esélyes volt, de az ottani párás klíma miatt képtelen volt kiválót produkálni, kiújult az asztmája, nem kapott rendesen levegőt. Most se lábtörés, se asztma, most azt történt, hogy eltaktikázta magát. Futamában csak arra figyelt, hogy menjen a szám nagy esélyesével, Phelps-szel, ment is, hol ő vezetett, hol ellenfele, most az volt a baj, hogy a másik elődöntőben Lochte tudatosan úgy húzta magával az ellenfeleket, hogy többen is jobb idővel csaptak célba, mint Cseh, így ő kiesett. Nem nagy elégtétel, hogy kis híján Phelps is kiesett, aki aztán végül dobogóra sem állt.
Cseh a mai magyar úszósport legnagyobb alakja, a Darnyi-Egerszegi utáni idő kiemelkedő egyénisége. Az a baj, hogy míg az előző kettő nem csak nagy versenyző volt, hanem nagy győztes is, Cseh Lacinak ez nem adatott meg, még ha ezen az olimpián több száma hátravan is. Darnyit és Egerszegit gyakorlatilag nem tudták legyőzni, ezzel szemben Cseh versenyzői pályafutásában vannak, akiket ő nem tud legyőzni, és ezen sajnos, nem változtat a számtalan fedettpályás győzelem, Európa-bajokság, és a többi. Az igazi győztes olimpiát nyer. Pech, természetesen, hogy amikor élete legjobb formájában volt, szembetalálta magát minden idők valószínűleg legjobb úszójával, aki jobb volt, min bárki korábban.Tokióban Don Schollander négy aranyat nyert,és akkor senki nem gondolta volna, hogy ezt meg lehet javítani. Aztán jött Mark Spitz Münchenben, és végül Phelps, aki aztán tényleg mindent megnyert, amit csak lehetett.
Cseh Lacinak most kétszáz pillangó jön. Lehet drukkolni.
Csernoviczki Éva japán dzsúdóst győzött le a bronzéremért vívott meccsen, ami újabb adalék ahhoz, hogy nincsenek már nemzeti sportok. Vannak sportági hagyományok, de ezek egyre kevesebbet jelentenek, ma már legföljebb, mint történeti érdekességet tartják számon. 1964-ben például már nem csak japánok nyertek dzsúdószámot, hanem az abszolút kategóriában egy holland nemzetiségű, a nemrég elhunyt Geesink. Egy időben például a gyeplabda-torna döntőjét mindig India és Pakisztán játszotta, mára ez sem így van, mint ahogy – ez számunkra rosszabb -, a vívásban is átalakult a világ. Még mindig legsikeresebb sportágunk, mondhatnánk, nemzeti sportunk – csakhogy a realitás az, hogy alig tudtunk kvalifikálni a vívószámokra. Egyik esélyünk már az első versenynapon elszállt, Mohamed Aida egy dél-koreaitól kapott ki, és búcsúzott. Valamikor a futballt is nemzeti sportnak tekintettük, egymás után játszottuk az olimpiai döntőket, mára a nemzeti sportból annyi maradt, amennyit a kormányfő mondott néhány éve: a magyarnak jól áll a futball. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudnám elmondani, de tény, hogy már nem vagyunk a jegyzett országok között, klubsikereink nincsenek, a válogatott nem jut ki világversenyre. Csak jól áll nekünk és pássz.
A vívósport gyengülése és az öttusának, mint olimpiai sportágnak sajnálatos eljelentéktelenedése miatt, mára az utóbbi olimpiákat tekintve a vízilabda maradt, a kajak-kenu és a lólengés. Hogy ezek a sportágak nagy valószínűséggel most is hoznak sikert, az a korábbi időkből megmaradt műhelyeknek köszönhető, és messze nem a kiemelkedő sportági finanszírozásnak. Ezekben a sportágakban néhány megszállott csinálja, amíg tudja, aztán nagy kérdés, hogy utána mi lesz Félő, hogy amint például a vívásban is fölbukkantak egyáltalán nem odavaló alakok, és elkényszerültek azok, akik valamit értenek is a sportághoz, egy sikeres olimpia után itt is ellepik a környéket politikusok, önjelölt megmentők, akik pedig csak azért igyekeznek oda, hogy ideig-óráig sütkérezzenek ott, ahol a sikereket mások vívták ki, és amihez nekik semmi közük. Ez tipikus pálya a magyar sportközéletben. Hol van siker? Ahol az elnök és a vezetőség hosszú ideje jelen van: az úszásban, a kajak-kenuban, vízilabdában. Nevezetesen Gyárfás Tamás, Baráth Etele, Martin György.
Kovács Kokó István: Nem baltával rontok be az irodába
Gazdasági és jogi átvilágítást ígért a Magyar Ökölvívó Szakszövetség újonnan megválasztott elnöke, Kovács Kokó István. Atlanta olimpiai bajnoka a rá váró feladatok mellett beszélt arról, mekkora szerepe lehetett a politikának a megválasztásában, miként alakult a viszonya Erdei Zsolttal, miért indul nála hatalmas mínusszal a szövetségi kapitány, és hogy miért ilyen határozott a véleménye Imane Helif ügyéről. Interjú.
