Sport MTI 2012. július. 03. 18:29

Három spanyol Eb-győztes került be az olimpiai csapatba

A vasárnap Európa-bajnoki címét megvédő spanyol labdarúgó-válogatottból három játékos, Juan Mata, Jordi Alba és Javi Martinez is bekerült a londoni olimpiára készülő spanyol csapat előzetes keretébe.

Jordi Alba
AP / Jon Super

Luis Milla szövetségi edző kedden nevezte meg azt a 22 játékost, akik közül kiválasztja majd a játékokon szereplő 18 fős csapatát. A három Eb-győztes mellett tagja a keretnek még többek között a Manchester United kapusa, David De Gea és a Chelsea középpályása, Oriol Romeu, illetve az FC Barcelonát erősítő Cristian Tello, Thiago Alcantara és Martin Montoya is. 

"Azt hiszem, senki sem gondolhatja, hogy ez a csapat vetekedhet a nagy válogatottal - mondta a szakember. - Játékfelfogásban megegyezik a két együttes, ez mégis egy másik csapat, amelynek megvan a maga karaktere." Az olimpiai labdarúgótornán alapvetően 23 éven aluli játékosok szerepelhetnek, de válogatottanként három túlkoros nevezésére lehetőség van.

hvg360 Dzindzisz Sztefan 2025. március. 24. 15:30

Erdogan annyira le akar számolni kihívójával, hogy még a török gazdaságot is hajlandó a tönk szélére sodorni

A török elnök még ha akarta volna, sem tudta volna ennél jobban kiütni a tőzsdét és a lírát. Azzal, hogy támadást indított legnagyobb politikai ellenfele ellen, lényegében a saját munkáját teszi tönkre, hiszen az elmúlt két évben valamennyire sikerült helyrerázni a török gazdaságot és növelni a befektetők bizalmát. Éppen ezért sokan felteszik a kérdést, hogy akkor miért tette. Az szinte biztos, hogy Trump nélkül mindez nem történt volna meg.