2012. május. 25. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 25. 16:06 Sport

Fernando Torres maradhat a Chelsea-nél

A Bajnokok Ligája-győztes Chelsea vezetői arról biztosították spanyol futballistájukat, Fernando Torrest, hogy a következő szezonban is számítanak rá.

A világ- és Európa-bajnok csatár azt mondta, mivel nem szerepelt a kezdőcsapatban a Bayern München elleni BL-döntőn, fontolóra vette távozást, de hivatalos honlapján már arról beszélt, hogy tárgyalt Roman Abramovics klubtulajdonossal, aki eloszlatta a jövőjével kapcsolatos kétségeit.

"Beszéltünk, és immár világos számomra, mit várnak tőlem. Csak azt szeretném, ha az új szezonban már kezdő lehetnék" - mondta Torres. Hangsúlyozta, úgy érzi, egyelőre nem tudta maradéktalanul meghálálni a Chelsea-nek, hogy tavaly 50 millió fontot fizetett érte a Liverpoolnak.

"Nagy reményekkel érkeztem, és úgy érzem, a klub tulajdonosai és rajongói megérdemlik, hogy többet produkáljak. Nehéz szezonom volt, keveset játszottam, és a lelkiállapotom olyan volt, mint egy hullámvasút. Voltak nagyon rossz pillanataim, és nem akarom, hogy ez megismétlődjön. Mentális blokk alakult ki bennem, nem ment a játék. Úgy éreztem, soha sem voltam jó játékos, ezért sok videót megnéztem, a saját régi meccseimet is, amikor az Atlético, illetve a Liverpool színeiben szerepeltem. Ez sokat segített" - mesélte Fernando Torres.

A 28 éves Torres tagja a lengyel-ukrán Európa-bajnokságra címvédőként készülő spanyol válogatott keretének.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.