2012. március. 31. 12:11
MTI
Utolsó frissítés: 2012. március. 31. 12:15
Sport
Jövőre már csak tíz csapat marad a kosár NB I-ben
A jelenlegi 12 helyett már csak tíz csapat szerepel 2013 őszétől a női kosárlabda NB I-ben.
A magyar szövetség (MKOSZ) honlapjának tájékoztatása szerint az elnökség pénteki ülésén helybenhagyta a mezőny csökkentését, így a 2012/2013-as kiírásban a rájátszást követően a 10-12. együttes kiesik az élvonalból, és helyükre a másodosztály győztese kerül. A férfiaknál továbbra is 14 klub alkotja majd az NB I-et, az esetleges középszakasz bevezetéséről a nemzetközi versenynaptár és a kupaindulások ismeretében határoz az MKOSZ. Az elnökség döntött az egyetemi és főiskolai bajnokság elindításáról is, így a férfi U23-as bajnokság mellett a 19 év feletti játékosok ott edződhetnek majd a felnőtt versenyek követelményeihez.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.