2012. március. 23. 07:27 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 23. 06:13 Sport

Gőzmozdonyon is viszik az olimpiai lángot

A világ egyik legjobb állapotú gőzmozdonya is részt vesz az olimpiai láng nagy-britanniai útján. Igaz, a 85 éves Scots Guardsman csak "beugró" lesz, ugyanis eredetileg egy másik gőzös, a Flying Scotsman vitte volna a lángot Yorkból Thirskbe június 20-án.

A yorki vasúttörténeti múzeum március 16-án jelentette be, hogy a Flying Scotsman, amelyet közadakozásból 2006 óta újítanak fel, nem készül el határidőre. A Repülő Skót az egyik leghíresebb brit gőzős, amely az elmúlt nyolcvan évben több mint négymillió kilométert tett meg, és 1934-ben először lépte át az óránkénti 160 kilométeres sebességet. A Flying Scotsmant váltó Scots Guardsman arról híres, hogy főszereplője volt a korai brit dokumentumfilmezés egyik legjobb alkotásának, az Éjszakai postának.

Az olimpiai láng történetének nem a Scots Guardsman lesz az első mechanikus szállítója. A második londoni játékok előtt, 1948-ban a láng hajón tette meg az utat a La Manche-csatornán, majd később utazott evezős csónakban, bennszülött kenuban és kínai sárkányhajón is. A Görögországban gyújtott tüzet először 1952-ben vitték repülőgépen, de nem utoljára, később egy Concorde is szállította Európa és az Egyesült Államok között. A láng utazott lóháton és tevén is, 2000-ben pedig búvárok úsztatták meg a Nagy-Korallzátonynál.

A montreali olimpia előtt, 1976-ban a lángot rádióhullámmá "alakították", majd a jelet egy műhold segítségével Kanadába továbbították, ahol az működésbe hozott egy lézert, amely ismét meggyújtotta lángot.

A 2014-es, Szocsiban sorra kerülő téli játékok szervezői még merészebb terveket szövögetnek: Alekszandr Zsukov miniszterelnök-helyettes tavaly nyáron bejelentette, azt tervezik, hogy a fáklyát az űrbe is eljuttatják.

párizsi olimpia 2024