2012. március. 22. 07:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 22. 07:48 Sport

Százezer jegy már elkelt az atlétikai Eb-re

Kevesebb mint száz nappal az esemény rajtja előtt már 100 ezer jegyet vásároltak meg, vagy foglaltak le a június 27. és július 1. között Helsinkiben sorra kerülő atlétikai Európa-bajnokság versenyeire.

A szervezők közleményéből kiderül, hogy ebben nem szerepelnek a sajtóakkreditációk, illetve az önkéntesek és a sportolók számára félretett tikettek. 

"Amióta elkezdtük a napijegyek árusítását, jelentősen megnőtt a vásárlások száma" - mondta Esa Honkalehto, a finn szövetség főtitkára. "Jelenleg már több mint 100 ezer belépőt megvettek, vagy lefoglaltak. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ülőhelyek több mint fele már elkelt minden egyes versenynapra. A célunk az, hogy 160 ezer tikettet értékesítsünk, s úgy tűnik, hogy a finn és az európai sportkedvelő közönség segítségével ez sikerülni is fog."

A közleményből az is kiderül, hogy Németország, Oroszország, Lengyelország és Spanyolország várhatóan több mint 100 atlétát delegál a Helsinki Olimpiai Stadionban sorra kerülő 21. kontinensviadalra.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.