2012. március. 19. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 19. 19:03 Sport

Van der Vaart Muambáról: "azonnal tudtam, hogy nagy a baj"

Rafael van der Vaart, a Tottenham Hotspur holland válogatott középpályása úgy fogalmazott: Fabrice Muamba szombati szívmegállása, amelyet közvetlen közelről, a pályán élt meg, "futballpályafutása abszolút mélypontja volt".

"Egyszerűen szörnyű volt látni egy ilyen fiatal játékost, ahogy az életéért küzd" - mondta a Bolton elleni FA Kupa-mérkőzésen történekről hétfőn, Londonban a 29 éves, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó. "Körülbelül tíz méterre álltam tőle, de nem láttam, hogy összeesik. A hátam mögött történt, de amikor megfordultam, azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Ebben a pillanatban minden pályán lévő játékoson pánik lett úrrá."

Az egykori Zairében született, korábbi U21-es angol válogatott Muamba a 41. percben, a kezdőkör mellett zuhant a földre úgy, hogy senki nem volt a közelében. A bíró megállította a játékot, a boltoni Muambát percekig próbálták újraéleszteni, majd hordágyon levitték. Howard Webb játékvezető minden futballistát lehívott, majd nem sokkal később bejelentették, hogy a meccs nem folytatódik. A Tottenham elleni FA Kupa-negyeddöntőben a Bolton kapuját a magyar válogatott Bogdán Ádám védte, az állás pedig 1-1 volt, amikor félbeszakadt a találkozó.

A szombati eset miatt elhalasztották a Bolton soron következő, keddi bajnoki mérkőzését, melyen az Aston Villa lett volna az ellenfele. A hétfői jelentések szerint Muamba állapota enyhe javulást mutat, ugyanakkor továbbra is kritikus.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.