2012. március. 19. 12:58 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 19. 13:22 Sport

Letették az 1,15 milliárdos Labdarúgó Akadémia alapkövét Debrecenben

Szakmai konferencián mutatták be a Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) tevékenységét és céljait hétfőn Debrecenben, majd letették az edzőkomplexumának alapkövét.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a konferencia megnyitó beszédében elmondta: a Debrecen-Pallagon 1,15 milliárd forintból megépülő létesítmény 13 hektáros területén nyolc füves és egy műfüves pálya, illetve több kispálya épül. Ezen túl egy csaknem kétezer négyzetméteres épületegyüttesben kapnak majd helyet az öltözők, illetve a további kiszolgálóhelyiségek.

A politikus szerint modellértékű az a saját nevelésű játékosokra alapozott szakmai munka, amelynek köszönhetően "az elmúlt évtized a Lokiról szólt." Kósa Lajos újfent szorgalmazta a saját nevelésű labdarúgók preferálását, amit a többi látványsport esetében is kívánatosnak nevezett.

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a magyar futball felemelkedéséhez nélkülözhetetlenek a jó minőségű edzőközpontok és a jól fizetett utánpótlásedzők. A szakember méltatta a kluboknak nyújtott társaságiadó-kedvezmény (TAO) lehetőségét, amely szerinte a kisebb csapatoknak is lehetőséget nyújt az utánpótlásképzés fejlesztésére.

Szima Gábor, a DVSC-TEVA elnöke az alapkőletétel kapcsán úgy fogalmazott: "eddig is több mérföldkövet tettünk le, ma lerakunk egy újabbat." A klubelnök szerint a modern komplexum nyújtotta lehetőségeket kihasználva a DVSC céljai nem lehetnek mások, mint további bajnoki címek elnyerése és sikeres Bajnokok Ligája szereplés. Szima méltatta az akadémia létrehozásában a városi önkormányzat és a Debreceni Egyetem (DE) szerepvállalását, mivel a klub önerőből nem tudta volna felépíteni az utánpótlás centrumot.

Herczeg András, a DLA igazgatója bemutatta a régiót behálózó alközpontok rendszerét, amellyel Kelet-Magyarország és a határon túli területek fiatal tehetségeit próbálják a debreceni akadémiába becsatornázni. A DVSC korábbi sikeredzője beszélt arról is, hogy igyekeznek nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni és nemzetközi tornákon megméretni magukat. Ennek kapcsán elhangzott: szeptemberben szakmai konferenciát rendeznek Debrecenben, amelyen részt vesz és előadást tart az FC Barcelona utánpótlás-igazgatója is.

párizsi olimpia 2024