Euro 2012: sérülése miatt került veszélybe az angol válogatott szereplése
Bokasérülése miatt veszélybe került az angol válogatott Darren Bent szereplése a június 8-án rajtoló, lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.
A csatár klubja, az Aston Villa hétfőn honlapján közölte, hogy játékosa ebben az idényben már nem léphet pályára, mivel legalább 12 hetet ki kell hagynia. Az, hogy meg kell-e műteni Bentet, az egy hét múlva esedékes újabb vizsgálatok után derül ki.
A 28 éves játékos, aki eddigi 13 válogatottbeli meccsén négyszer volt eredményes, szombaton a Wigan Athletic elleni, gól nélküli döntetlennel zárult bajnoki mérkőzésen sérült meg.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.