Sport hvg.hu 2012. február. 20. 09:22

Chisora a balhék után elárulta, miért köpte arcon Klicskót - videó

Nagy küzdelmet és kiütést ígért, de szombat este a brit Dereck Chisora sima vereséget szenvedett az ukrán Vitalij Klicskótól. Ellenfelét már a mérlegelésen megütötte, öccsét pedig leköpte, és azt is elmondta, miért.

Dereck Chisora (15-3) ugyan mind a tizenkét menetet végigbokszolta szombat este, de ígéretével (kiütés a nyolcadik menetben) ellentétben egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Vitalij Klicskótól (44-2) a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú övéért vívott összecsapáson.

Chisora és Klicsko
AP / Frank Augstein

A 28 éves brit öklöző már a mérlegelésen botrányt keltett azzal, hogy szájon vágta ellenfelét, amit tetézett azzal, hogy a meccs előtt vízzel leköpte öccsét, Vlagyimir Klicskót, majd mindezt betetézte a David Haye elleni bunyóval a meccs utáni sajtótájékoztatón.

Utólag elmondta, hogy a fiatalabbik ukrán öklözőt azért köpte le, mert az 2010 decemberében és 2011 áprilisában is lemondta a mérkőzésüket, előbb izomsérülésre hivatkozva három nappal a meccs előtt, utóbb pedig azért, mert közben megegyezett az év legjobban várt meccséről Haye-jel, melyet júniusban az ukrán versenyző meg is nyert, nagyszájú ellenfele pedig visszavonult.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.