Sport hvg.hu 2012. február. 13. 10:40

Chipsből első számú kapus: már az Independent is Bogdán Ádámmal foglalkozik

Bogdán Ádám, az angol Bolton Wanderers magyar kapusa remekül teljesít a csapat kapujában, amit az angol sajtó hétről hétre honorál. Most az Independent szentelt neki egy hosszabb anyagot.

A Wotsit egy Angliában kapható chips, ami nekünk csak azért lehet érdekes, mert mikor Bogdán Ádám debütált a Bolton Wanderers kapujában, az ellenfél, a Southampton szurkolói gúnyolni akarták az újoncot, és ehhez hasonlították. „Ki az a Wotsit a kapuban?” – skandálták.

„Nem hallottam pontosan a dalt, mert nem értettem, mit énekelnek – mondta Bogdán Ádám az Independentnek. – Azt sem tudtam, mi az a Wotsit.” Mindenesetre saját csapattársai olyan jól szórakoztak ezen a becenéven, hogy a következő edzés elejére egy zacskó ilyen chipset rejtettek a szekrényébe.

Aztán a vörös hajú magyar kapus rendre élt a kisebb lehetőségekkel, amit kapott, majd Jussi Jääskaleinen sérülésével a kezdőcsapatban is rendszeres lehetőséget kapott. Teljesítményével a média elismerését is kivívta, és az Independent komolyabb riportot készített vele, ahol már nem csak az volt a téma, hogyan védett a hétvégén.

Összehasonlítják a magyar Aranycsapatot 1966-tal, amikor az angolok megnyerték a hazai rendezésű világbajnokságot. Bogdán elmondta a lapnak, hogy Magyarországon milyen nehézségekkel küzd meg egy ambiciózus labdarúgó, miért akart Angliába jönni és mit szeret az országban. A teljes cikk itt olvasható.

Bogdán Ádám
bwfc.co.uk
párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.