Doppingvétség miatt két világbajnoki aranyérmet is elvett a franciáktól a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI).
Grégory Baugé 18 hónap alatt kétszer nem jelezte a doppingellenőröknek a hollétét, egyszer pedig vizsgálatot mulasztott, így doppingvétséget követett el, ami miatt hazája szövetsége tavaly novemberben - visszamenőleg - 2010. december 23. és 2011. december 22. közötti időszakra eltiltotta, egyúttal törölte ezen periódus alatt elért eredményeit.
Mivel a bringás a 2011 márciusában rendezett hollandiai pálya vb-n egyéni sprintben és a válogatottal csapatsprintben is aranyérmes volt, ez a két győzelme is elveszett.
Az UCI várhatóan az egyéni sprintben a brit Jason Kennyt a második helyről az elsőre, honfitársát, Chris Hoyt a harmadiktól a másodikra, a francia Mickael Bourgaint a negyedikről a harmadikra lépteti előre. A csapatsprintben a németek lehetnek az arany-, a britek az ezüst- és az ausztrálok a bronzérmesek.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.