Sport hvg.hu 2011. november. 16. 16:08

Kiket akar megszerezni a Barcelona? A legfrissebb tízes lista

Katalán sajtóforrások szerint az igazolások terén eddig mértéktartó Barcelona kívánságlistáján tíz olyan játékos neve szerepel, akiket a klub szívesen megszerezne a 2012/2013-as idényre.

A Marca információira hivatkozva hvg.hu már írt arról, hogy milyen játékosok megszerzése a középtávú célja a futballvilág legnagyobb költekezőjének, a Real Madridnak. Amennyire szócsöve a Marca a Realnak, legalább annyira a Sport az FC Barcelonának, márpedig az újság internetes honlapján megjelent a katalán klub tízes kívánságlistája is.

Az alábbi játékosokat a 2012/2013-as szezon elején szeretné megszerezni a jelenleg csak 21 fős felnőtt kerettel rendelkező Barca. A listából jól látszik, hogy Josep Guardiola vezetőedző a keretfeltöltés mellett fiatalítani szeretne, hiszen a klub csapatkapitánya, az egyre többször sérült 33 éves Carles Puyol a visszavonuláson gondolkodik, de a csapat másik meghatározó játékosa, Xavi Hernández is már 31 éves.

1. Thiago Silva (24-szeres brazil válogatott középhátvéd, 26 éves, AC Milan)
2. Gareth Bale (33-szoros walesi válogatott balszélső, 22 éves, Tottenham Hotspur)
2. Jordi Alba (2-szeres spanyol védő/középpályás, 22 éves, Valencia CF)
4. Eden Hazard (25-szörös belga válogatott támadó középpályás, 20 éves, Lille OSC)
5. Esteban Andrada (argentin kapus, 20 éves, Atlético Lanús)
6. Antonio Rodríguez (spanyol kapus, 31 éves, Racing Santander)
7. Víctor Ruiz (egyszeres katalán válogatott középhétvéd, 22 éves, Valencia CF)
8. Oscar dos Santos (2-szeres brazil válogatott támadó középpályás, 20 éves, Internacional)
9. Ricardo Rodríguez (svájci-chilei balhátvéd, 19 éves, FC Zürich)
10. Guilherme Siqueira (brazil-olasz balhátvéd, 25 éves, Granada CF)

párizsi olimpia 2024
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.