José Mourinho, a Real Madrid trénere a hétvégén megint odaszúrt Barcelonának és Katalóniának, miután rendre utasított egy katalán újságírót.
José Mourinho 2010 májusában lett a Real Madrid vezetőedzője, és azóta igencsak felerősödött a Barcelonával szembeni rivalizálás, ami már nem egyszer ellenségeskedésbe csapott át. Nemcsak a pályán, azon kívül is, és a tréner a jelek szerint nem enyhített a szorításon az idei szezonban sem.
A fővárosi csapat hétvégén is Barcelonába látogatott, ezúttal a város kisebbik csapatához. Az Espanyol elleni győztes meccs (4-0) utáni sajtótájékoztatón Mourinho azt mondta a riportereknek, hogy spanyolul tegyék fel a kérdéseiket, ne katalánul - írja a Marca.
Az egyik helyi újságíró ugyanis katalán nyelven tette fel neki a kérdését, hogy beszéljen a Real Madrid látható fölényéről. "Kérem, ismételje meg a kérdést kasztíliai nyelven!" - szólt vissza válasz helyett a tréner.
A viselkedés diplomatikusnak semmiképpen sem nevezhető, sokkal inkább kihívónak és tiszteletlennek. José Mourinho az utóbbi időben ráadásul minden lehetséges fórumon összeugrott a nagy rivális FC Barcelonával, pedig annak idején, Bobby Robson és Louis Van Gaal mellett a kilencvenes években segédedzőként is dolgozott a klubnál.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.