Sport MTI 2011. augusztus. 18. 10:36

Havonta 10 ezer euróért térne vissza a Fradihoz László Csaba

László Csaba a távozott Prukner László fizetésének a duplájáért, legalább havi 10 ezer euróért (2,7 millió forint) vállalná a Ferencváros labdarúgócsapatának irányítását - írta csütörtökön a Blikk.

László Csaba

A bulvárlap értesülése szerint Prukner 5-6 ezer euróért (1,3-1,6 millió forint) dolgozott az Üllői úton. "Ha csak az esztendő végéig kifizetik, akkor is 10 millió forintos bánatpénz jár neki" - olvasható az újságban.

A lap úgy tudja, a vezetőedzői feladatokkal megbízott Nagy Tamás pályaedzőként kétezer eurót (540 ezer forint) keresett havonta, s 3 ezer eurónál ezután sem kapna többet.

László Csaba, aki korábban volt az FTC vezetőedzője, az ugandai válogatottat és a skót Hearts együttesét is irányította, már tárgyalt Kubatov Gáborral, a klub elnökével.

 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.