2011. július. 21. 15:30 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 21. 16:45 Sport

Fölényes magyar győzelem Izrael ellen a sakkvébén

A magyar válogatott fölényesen, 3,5-0,5-re legyőzte az izraeli együttest a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk csapat-világbajnokság csütörtöki, ötödik fordulójában.

A sakk csapat-világbajnokság honlapja szerint Lékó Péter és Polgár Judit világossal, Balogh Csaba pedig sötéttel nyerte meg partiját, míg Almási Zoltán sötéttel remizett, s ezzel nagyon sima győzelmet aratott a csapat, mely sorozatban harmadik sikerét könyvelhette el a tornán. 

A három győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel álló magyarok a pénteki szünnap után szombaton az Egyesült Államok csapatával mérkőznek.

A magyarok - a tavalyi sakkolimpián szerzett negyedik (holtversenyes harmadik) helyezésnek köszönhetően - 2001 óta először vehetnek részt ismét a rangos csapatversenyen. Kínában a kilencfordulós, négytáblás körversenyen az olimpiai pontszámítást alkalmazzák, a győzelemért 2, a döntetlenért 1 pont jár. Az esetleges holtversenyt a táblapontok döntik el.

párizsi olimpia 2024