Kecskeméten kerül sor július 8-án a labdarúgó Szuperkupa döntőjére, azaz a bajnok Videoton FC és a Magyar Kupát megnyert Kecskemét összecsapására.
Az mlsz.hu pénteki beszámolója szerint a két érintett klub képviselői a magyar szövetség (MLSZ) székházában, sorsolás útján döntötték el, hogy melyik gárda stadionja adjon otthont a találkozónak.
A versenykiírás szerint semleges helyszínen került volna sor a mérkőzésre, az egyesületek és az MLSZ között korábban lefolytatott egyeztetést követően azonban úgy döntöttek, Székesfehérváron vagy Kecskeméten lesz a meccs.
Az eredetileg július 9-re kiírt találkozó időpontjának módosítását szintén a két klub kérte írásban az MLSZ-től, ahogyan azt is, hogy sorsolással döntsenek a helyszínről. A Szuperkupa-döntő azért lesz megrendezve egy nappal korábban, mert a gárdáknak néhány nappal később már az európai kupákban kell selejtezőmérkőzést játszaniuk.
A finálé pontos kezdési idejéről később születik döntés.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.