Sport MTI 2011. május. 31. 11:06

Visszavonul a Manchester labdarúgója

Paul Scholes, a Manchester United labdarúgója kedden bejelentette visszavonulását.

"Nem volt könnyű döntés, de úgy érzem, ez a megfelelő alkalom, hogy befejezzem a pályafutásomat" - mondta a 36 éves középpályás a klub honlapján. "Megtisztelő, hogy tagja lehettem idén a klub 19. bajnoki címét megnyerő együttesnek". A 66-szoros angol válogatott futballista utolsó meccsét a szombati Bajnokok Ligája-döntőben játszotta, a búcsú ugyanakkor szomorúra sikerült, ugyanis a rivális Barcelona 3-1-re győzött. Scholes a 77. percben csereként lépett pályára.

"Nagyon fog hiányozni, elképesztő játékos volt" - mondta Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök vezetőedzője Scholesról, aki azonban ezt követően sem szakad el a Manchester Unitedtől, ugyanis edzői állást kap itt. Scholes egész pályafutása során kizárólag a Manchester United színeiben futballozott, 1994-es debütálása óta 676 mérkőzésen szerepelt. Hosszú karrierje alatt Angliában tíz bajnoki cím, három FA Kupa-, két Ligakupa- és öt Szuperkupa-győzelem részese volt, továbbá kétszer nyert a Bajnokok Ligájában, egy-egy alkalommal pedig a klub Világkupán és a klubvilágbajnokságon bizonyult a legjobbnak a Manchester Uniteddel.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.