A nehézkes kezdés után negyedik Európa-bajnoki selejtező-mérkőzését is megnyerte a magyar férfi kézilabda-válogatott, így már biztosan ott lesz a jövő januári szerbiai kontinenstornán.
A magyar válogatott eddig mindhárom Európa-bajnoki selejtező-mérkőzését megnyerte, és miután vasárnap másodszor is legyőzte Macedónia csapatát, egyrészt bebiztosította csoportelsőségét, másrészt biztossá tette részvételét a jövő januári kontinenstornán Szerbiában.
Az első perceket jól, 4-2-es vezetéssel kezdte a Mocsai-csapat, ezt azonban egy kisebb zavar követte, aminek köszönhetően a macedónok nemcsak feljöttek, de át is vették a vezetést (4-6). A tízperces rövidzárlat után összeszedte magát a hazai együttes, és 11-10-nél ismét magyar előny állt a kijelzőn.
A magyar kapusok teljesítménye ma is jó volt, a meccset a Skopjéban remeklő Mikler Roland kezdte, de a helyére be-beugró, többször is bravúrral védő Tatai Péter is szépen teljesített. A félidő a vasárnapi meccsen százötvenszeres válogatott Ilyés Ferenc bombagóljával fejeződött be, így háromgólos magyar előnnyel mentek pihenni a csapatok. (16-13)
A második félidőben az iram nagy maradt, és bár elszakadni nem sikerült, nem volt veszélyben a magyar győzelem. A periódus nagy részében négygólos, vagy a körüli volt a különbség, a macedónok lényegesen lendületesebben és bátrabban játszottak, mint szerdán, nekik talán több múlt ezen a meccsen.
Mocsai Lajos csapata tehát megszerezte az Európa-bajnokságon való részvétel jogát, melyet 2012 január 17. és 29. között rendeznek Szerbiában. A selejtezősorozat hátralévő két fordulóját júniusban rendezik, a magyar válogatott idegenben játszik a bosnyákokkal, majd otthon fogadja az észteket.
FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ |
1. CSOPORT, 4. FORDULÓ: Gólszerzők: Ilyés 6, Harsányi 6 (6), Császár 4, Laluska 2, Lékai 2, Nagy 2, Ancsin 2, Törő 2, Iváncsik G. 1, Iváncsik T. 1, Zubai 1 ill. F. Lazarov 7 (5), Mirkulovski 4, Mitkov 4, N. Mojsovszki 3, Alusovszki 3, Temelkov 2, Jonovszki 1, Sz. Sztojlov 1 Kiállítások: 8 ill. 8 perc
A magyar válogatott eddigi mérkőzései a selejtezősorozatban: Magyarország - Bosznia-Hercegovina 26-17 (10-9)
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE: Kapus: Mikler Roland (Pick-Szeged), Tatai Péter (Pick-Szeged) Jobbszélső: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya-Carbonex), Iváncsik Tamás (MKB Veszprém) Irányító: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick-Szeged) |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.