2011. január. 10. 06:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 10. 06:17 Sport

Visszatérhet Ian Thorpe

Újra edzésbe állt Ian Thorpe, az ausztrálok négy éve visszavonult úszósztárja, aki nem zárja ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es londoni olimpián - írta meg a Sunday Telegraph című brit lap.

"Tulajdonképpen teljesen soha nem hagytam fel az úszással, de tény, hogy most a korábbiaknál sokkal többet tréningezek, és nagyon jól esik. Szeretnék újra formába lendülni" - mondta a 28 éves sportoló.

Az ötszörös olimpiai és 11-szeres világbajnok 2006 novemberében jelentette be visszavonulását, ami igencsak meglepetésként hatott az úszósportban, hiszen fél évvel később éppen hazájában, Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt aztán a L'Equipe című francia újság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek Thorpe-nál, és ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. A úszó tagadott, később pedig tisztázták is.  

"Hivatalosan még nem jelentette be magát" - tette hozzá az úszó mostani nyilatkozatához David Flascas menedzser. Thorpe-nak legkésőbb körülbelül március végéig jeleznie kell visszatérését ahhoz, hogy jövőre esetleg ismét versenyezhessen, a helyi antidopping-program szabályai szerint ugyanis a regisztrációtól ennyi időnek kell eltelnie addig, amíg egy sportoló hivatalos viadalokon indulhat.

Az ausztrál ötkarikás úszóválogatókat 2012 februárjában vagy márciusában rendezik.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.