Rajthoz áll a február 27-én sorra kerülő Tokió Marathonon Haile Gebrselassie, a táv etióp világcsúcstartója, aki két hete még a visszavonulásáról beszélt.
Minden idők egyik legsikeresebb hosszútávfutója november 7-én, a New York Marathonon a táv felénél sérülés miatt feladta a viadalt, majd ezt követően - mindenki nagy meglepetésére - bejelentette, hogy befejezi pályafutását. Néhány nappal később aztán visszavonta döntését, és azt mondta, hogy mindaddig folytatja, amíg egészséges. A 37 éves Gebrselassie 2:03:59 órával tartja a maratoni csúcsát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.