A világ sportjának átalakulása olyan időszakban ment végbe, amikor országunknak jelentős társadalmi és gazdasági kihívásokkal kellett szembenéznie. A rendszerváltás során végbement átalakulások megrendítették azokat az intézményeket és mechanizmusokat, amelyek korábban körülvették és fenntartották a sportot. Mindezek eredményeképp a 2000-es évek elejére jelentősen megrendült a magyar sportszféra finanszírozása, nagymértékben csökkent a sport iránti kereslet, piacai beszűkültek.

Magyar kudarc, brit siker

Két esztendő telt el a pekingi olimpia óta, amely magyar szempontból a várakozásnál gyengébb szereplést hozott; csapatunk 11 megszerzett érmével az összesített éremtáblázat 20. helyén végzett. A versenyt követően a hazai sajtó sokat foglalkozott az egyesek által kudarcként, mások szerint a magyar sport akkori helyzetéhez mérten reális szereplés lehetséges okairól. A legtöbb írás és vélemény a magyar sportfinanszírozás nehézségeit, valamint a korszerű létesítmények hiányát említette meg a sikertelenség háttértényezőiként.

Eközben a gazdasági nagyhatalmak (Kína, Egyesült Államok, Oroszország, Nagy-Britannia, Németország és Ausztrália) óriási sikereket értek el a versenyeken, együttesen megszerezve a begyűjthető érmek közel 50 százalékát. Az igazi meglepetést minden bizonnyal a 47 medált szerző, és ezzel az összesített éremtáblázat 4. helyén végzett britek jelentették, akik 14 évvel korábban az atlantai játékokról csupán 15 éremmel térhettek haza, ami akkor a 36. helyhez volt elegendő (ekkor a magyar csapat a 12. helyen végzett).

AP

Szisztematikus építkezés

A szigetországban az atlantai sikertelenséget követően minden addiginál komolyabb összegeket fordítottak a sportra. Ennek megtérülését elsősorban nagyszámú nemzetközi sportesemények megrendezésével kívánták biztosítani, amelyek nemcsak a sportnak, de az egész brit gazdaságnak jelentős ösztönzést jelentettek. A britek azonban nem csupán az élsportnak juttatott megnövelt anyagi forrásokkal operáltak, hanem visszanyúlván a sport gyökereihez, elsősorban az iskolai és a szabadidősport fejlesztésével kezdték el ismét lerakni élsportjuk alapjait.

Az ország átfogó nemzeti sportstratégiája - amelynek fő irányvonalát a népesség minél szélesebb rétegeinek a sportba való bevonása jelentette - 2002-ben lépett életbe. A britek sportprogramjuk megvalósításával egyidőben egységes nyilvántartási rendszert vezettek be, amely az egyes tagországokban pontosan nyomon követi a sportban résztvevők számát és az operatív programok megvalósításának részleges eredményeit annak érdekében, hogy az érdemi információk birtokában lehetőség nyíljon további, célzott beavatkozásokra a szükséges területeken. A 2002-ben elindított stratégia és az azt támogató több rövidebb távú program már néhány éven belül jelentős eredményeket ért el. Az Active People Survey felmérés eredményei szerint a sportban résztvevők száma megközelítőleg negyven mozgásformában emelkedett jelentősen három év alatt Angliában. A legnépszerűbb szabadidős sporttevékenységeket (pl. séta rekreációs jelleggel, kerékpározás, kocogás, fitness jellegű gyakorlatok, tenisz, tollaslabdázás) végzők száma mintegy 2 millió fővel nőtt a vizsgált időszakban.

Stiller Ákos

A szabadidősport a kulcs

A program közgazdaságtani logikája a sport iránti kereslet – azaz a fogyasztás – minél nagyobb mértékű élénkítésében rejlik. Amennyiben a sport gazdasági vonatkozásban tűnik fel, többekben a látványsporthoz kapcsolódó televíziós jogdíjak, a szponzori szerződések, valamint a sportolók játékjogához kapcsolható nagy összegű szerződések merülnek fel. Annak ellenére, hogy az üzleti sporthoz köthető transzferek csakugyan jelentősek, a sportba beáramló források jóval nagyobb része valójában a szabadidősporthoz kapcsolódó piacokhoz (pl. sportruházat, sportcipők, sportfelszerelések, táplálékkiegészítők) köthetők. Mivel Magyarországon – a nyugat-európai országhoz hasonlóan – a sportot legnagyobb részben a magánszféra (a lakosság és a vállalatok) finanszírozza, a szabadidősport-fogyasztók számának növelése döntő fontosságú a teljes sportszektor finanszírozásában keletkezett űr pótlására.

Magyarország lemaradt

Magyarországon a szabadidősport sajnos még mindig nem kap kellő figyelmet. A 2007-ben elfogadott XXI. Nemzeti Sportstratégia hangsúlyozza, hogy a magyar lakosság mintegy háromnegyede mozgásszegény életmódot folytat, s részben ennek eredményeként rendkívül rossz az egészségi állapota. A 2009-es reprezentatív Eurobarométer-felmérés adatai szerint a magyar lakosság csupán 5 százaléka végez rendszeres (heti 5 alkalom) sporttevékenységet (az uniós átlag 9 százalék), de a valamilyen rendszerességgel testmozgást végzők aránya (18 százalék) is jóval alacsonyabb az európai átlagnál (31 százalék).

Hazánkban a nem sportolók aránya (53 százalék) a legmagasabbak közé tartozik a kontinens országai között, ezzel szemben Nagy-Britanniában – főként a szabadidősport fejlesztését szolgáló sportstratégáinak köszönhetően – ezek az értékek jóval kedvezőbbek. A szigetországban élők 14 százaléka tekinthető rendszeres sportolónak, a lakosság 32 százaléka végez valamilyen rendszerességgel testmozgást, és a népesség szintén 32 százaléka tekinthető csupán teljesen inaktívnak.

Vízilabdában van utánpótlás

MOB

Nincs program

Habár a jelenben látszanak törekvések a szabadidősport fejlesztésére, hazánkban a mai napig nem hallhatunk a brit stratégiához hasonló szemléletű, a sport valamennyi szereplőjét érintő, magyar társadalom különböző rétegeire sajátosan kialakított nagyszabású sportreformról, ami határozottan a szabadidősport fejlesztését célozná meg. Bár az említett Nemzeti Sportstratégia rögzíti a sportpolitika hosszú távú céljait, az egyes területek lehetséges fejlesztési irányait, a megvalósítás gyakorlati lépéseinek tényleges tervei hiányoznak a programból. A „sportoló nemzet” megvalósulását korlátozó okok közül a tervben szereplő SWOT (erősségeket, gyengeségeket, lehetőségeket és fenyegetéseket összesítő) analízis főként a szűkös anyagi forrásokat, valamint a szabadidő-gazdaság fejletlenségét említi meg, aminek támogatása és fejlesztése pontosan az ehhez szükséges pénzösszegeket teremtené elő.

A külföldi példa konklúziója annak felismeréséhez vezet, hogy a hiányzó források bevonása a sport területére hosszú távon csakis a sportban aktívan résztvevők számának emelésével érhető el. A szabadidős sportolók létszámának tartós növekedése – kedvező egyéni és társadalmi hatásai mellett – a magyar sport számára jelentős többletbevételt jelentene, valamint jelentős – főként az egészségügyben jelentkező – kiadásoktól óvná meg az országot, továbbá biztosítaná a megfelelő „utánpótlásbázist” az élsport számára. Ennek eléréséhez elsősorban a társadalom attitűdváltozására lenne szükség, amely egyrészt a sport hasznos egyéni hatásainak a fogyasztókban történő tudatosításával, másrészt a sportoláshoz való hozzáférés biztosításával érhető el. E célok sikeres megvalósításához azonban elengedhetetlen egy – a társadalmi és gazdasági élet megannyi szereplőjét bevonó – átfogó stratégia megalkotása.

Még egy érv: a rendszeres testmozgás kevesebb beteget, ami viszont finanszírozhatóbb egészségügyi rendszert jelentene

null

A hiányzó összegek megteremtése érdekében – a központi és önkormányzati források mellett – fontos lenne a minél nagyobb arányú magántőke bevonására a szabadidősportba. Ez utóbbi történhetne oly módon, hogy a vállalatokat az ágazatban rejlő üzleti lehetőségek hatékonyabb kihasználására ösztönözzük (pl. szponzori szerződések), valamint arra, hogy nagyobb mértékben támogassák a sportot és munkavállalóik sportolását. Célszerű lenne továbbá olyan források (pl. a szerencsejátékokból származó bevételek) bővítése, amelyek állandó bevételt jelentenének a sport számára. Így válhatunk „sportoló nemzetté”, és tarthatjuk meg, vagyis inkább szerezhetjük vissza a „sportnemzet” címet is.

Király István Attila – Szabó Ágnes