Sport hvg.hu 2010. október. 06. 13:30

Massa: nem akarok egy újabb Barrichello lenni a Ferrarinál

Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája tisztázni szeretné, hogy nem követi honfitársa egykori példáját, a 2010-es Forma-1-es idény után nem lesz a Ferrari második számú pilótája.

Alonso (balra) és Massa, nem pedig Schumacher és Barrichello
AP

Az idén Felipe Massa a második számú pilóta szerepébe kényszerült, ha akart, ha nem. Egyrészt, mert a csapaton belül már csak csapattársának, Fernando Alonsónak vannak esélyei az idei vb-címre, másrészt a múlt héten maga csapatfőnök, Stefano Domenicali is úgy nyilatkozott, hogy szüksége van egy erős Massára Alonso mögé.

„Egészen biztosan nem leszek egy második Rubens Barrichello a Ferrarinál – utalt Massa arra, hogy honfitársának öt éven keresztül csak statisztaszerep jutott Michael Schumacher mellett. – Ha ilyesmi történik, abbahagyom a versenyzést. Nem fogok azért vezetni, hogy csak második legyek egy csapaton belül.”

„Fernando természetesen nagyon jó – mondta a brazil pilóta a Sport Bildnek. – De nem jobb, mint az eddigi csapattársaim. Én nem vagyok olyan jó, mint szoktam. Komoly gondjaim voltak a gumikkal, mert az én vezetési stílusomnak még a lágy gumik is túl kemények. Biztos vagyok abban, hogy nem az egyetlen pilóta vagyok, aki ezzel a problémával küzd.”

Ennek ellenére igyekezett biztosítani mindenkit, hogy tudja a dolgát az elkövetkezendő négy futamon. „Ha pontokat tudok elvenni a riválisoktól, természetesen segítek Fernandónak. Mindent meg fogok próbálni.” Michael Schumacher gyengére sikeredett szezonját szűkszavúan így kommentálta: „Nem hiszem, hogy Michael elfelejtett volna vezetni.”

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.