Az első félidőben egy közeli fejesgóllal vezetést szerzett a Győr, a Montpellier még a hosszabbításban sem tudott egyenlíteni. A tizenegyespárbajban a győriek kapusa kétszer is védett, Pintér Attila csapata győzött és továbbjutott az Európa Ligában.
Az első néhány perc kivételével a Győr rendkívül fegyelmezett, tudatos játékot mutatott be a Montpellier vendégeként. Pintér Attila együttese fokozatosan átvette az irányítást, majd - ha némi szerencsével is - Valentin Babic közeli fejesével megszerezte a vezetést.
Ennek ellenére nem örülhetett a szünetben a magyar bajnoki bronzérmes, ugyanis Sztanisicset második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A fordulást követően természetesen hatalmas fölényben futballozott az emberelőnyben lévő hazai alakulat.
A Győr védelme azonban nagyszerűen helyt állt, és nem engedett nagy ziccert a francia csapatnak. A hajrában még nagyobb lett a hazai nyomás, de gól nem született, jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban gyakorlatilag saját kapujához szegezték a Győrt, de hősies védekezéssel kihúzta kapott gól nélkül a magyar csapat, így következhettek a büntetők. A Győr a büntetőlövésekben érvényesítette "pszichikai fölényét", Szasa Sztevanovics két 11-est hárított, a döntő lövést pedig Tokody Tibor értékesítette.
Ezzel a sikerrel a Győr - a Debrecenhez hasonlóan - készülhet a selejtező negyedik fordulójára, amelynek sorsolását pénteken Nyonban tartják az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában.
UEFA EURÓPA LIGA 2010/2011 |
3. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓ: MONTPELLIER HSC - GYŐRI ETO FC 0-1 (0-1, 0-1, 0-1, tizenegyesekkel 3-4) Montpellier, Stade de la Mosson V.: Mattias Gestranius (finn) GYŐRI ETO FC: Sztevanovics - Babic, Djordjevics, Sztanisics, Szabó - Ceolin (Copa 66.), Tokody, Pilibaitis, Koltai (Csetkovics 78.), Nicorec (Fehér 46.) - Alekszidze Vezetőedző: Pintér Attila Gólszerző: Babic (40.) Kiállítva: Sztanisics (45.)
Továbbjutott a Győri ETO FC 1-1-es összesítéssel, tizenegyesekkel 3-4 |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.