A spanyolok legnagyobb sztárja lemondta a kosárlabda-vébét
Pau Gasol, az észak-amerikai profiligában (NBA) címvédő és az idei nagydöntőben is érdekelt Los Angeles Lakers kosarassztárja bejelentette, hogy nem vesz részt az augusztus utolsó hetében rajtoló törökországi világbajnokságon.
"A testemnek szüksége van a pihenésre" - nyilatkozta a játékos. "Tanácskoztam amerikai és spanyol orvosokkal, és valamennyien azt javasolták, hogy a jelen körülmények között ne vállaljam el ezt a feladatot."
Gasol a 2006-os japán vb-n aranyérmes lett a spanyol válogatottal, és a 2008-as pekingi olimpián döntőt játszott. A világbajnokságot augusztus 28. és szeptember 12. között rendezik Törökországban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.