Sport hvg.hu 2010. február. 05. 07:10

Megmenekült a diósgyőri foci?

Ünnepelnek a miskolci futballrajongók, pedig nem is olyan rég még egyáltalán nem volt rá okuk. A 2009/2010-es bajnokság kezdetére tartozások és felszámolási eljárás miatt végveszélybe került a diósgyőri labdarúgás, a város szebb napokat is megélt NB I-es futballklubja. Miskolc városa azonban közbelépett, így a jelek szerint a foci is megmenekült.


A közelmúltban nem volt könnyű követni az egymást követő klubtulajdonosok munkáját Miskolcon. A helyi önkormányzat évi 60 millió forinttal szállt be az egyesület finanszírozásába, ennek ellenére nem igazán volt beleszólása a Diósgyőri VTK dolgaiba. Az utóbbi időszakban nem egyszer állt a megszűnés szélén a nagy népszerűségnek örvendő focicsapat. A város vezetése azonban döntő lépésre szánta el magát és felkarolta a klubot.

„A klub helyzete a bajnokság kezdete előtt katasztrofális volt, már felszámolási eljárás folyt az üzemeltető kft. ellen – mondta Káli Sándor, Miskolc polgármestere a hvg.hu-nak. – Se edző, se játékos, komoly tartozások – majd 10 éves Liga hitel, amit még a Siófok SC Kft. vett fel – és a játékosoknak is mintegy ötvenmillió forinttal tartozott a klub. A Magyar Labdarúgó Szövetségnél több feljelentés is volt a klub ellen. Most azért vállalt jelentősebb szerepet az önkormányzat, mert úgy gondolom, hogy az éppen 100 éves centenáriumát ünneplő egyesület és Miskolc sportszerető közönsége megérdemli, hogy talpon maradjon a futball.”

DVTK Borsodi Stadion - a "napos oldal"
© minap.hu

Az egész évet átölelő „DVTK100” program mottója: „a város csapata, a csapat városa”. A kezdeményezés mögött létrejött összefogás a vezetők reményei szerint meghozza majd a várva várt sikert. „Sikerült a hitelek elrendezése, már csak minimális tartozások vannak – nyilatkozta lapunknak Nagy Béla, a DVTK elnöke. – Ez a város erkölcsi és anyagi támogatásának köszönhető. Annak, hogy Miskolc a csapat mellé állt. Ez felrázta a helyi vállalkozókat is, és gazdaságilag végre olyan irányba haladunk, hogy a klub szeptemberre tartozásmentes, gazdaságilag erős lehet.”

Fejlesztések persze lesznek, de a polgármester elmondása szerint az önkormányzat anyagi lehetőségei nem engedik meg, hogy egy vadonatúj stadiont építsenek. Első lépésként néhány évvel ezelőtt elkészült a villanyvilágítás, majd megkezdődött a főépület felújítása is. „Már befejezés előtt áll a szurkolók által csak ’napos oldalnak’ nevezett állóhelyi rész átépítése fedett lelátóvá – tette hozzá Káli. – A stadionrekonstrukció mellett fontos megjegyezni, hogy több műfüves pályát is építettünk egy futballakadémia elindításának céljával. Ezt a programot szeretnénk ebben az évben is folytatni.”

"A város csapata, a csapat városa
© minap.hu

Nyáron a diósgyőri csapat három játékost is adott a magyar U20-as válogatottnak, mindemellett azonban olyan felnőtt játékosai voltak a klubnak, akik nem ütötték meg az NB I-es szintet. Így akár bravúrosnak is tekinthető a magyar bajnokságban eddig megszerzett tizenkét pont. „A cél egyértelműen két részre osztható: az egyik az utánpótlás felépítése – tette hozzá az elnök. – Ebbe a megye összes települését be szeretnénk vonni. Fontosnak tartjuk egy, a miskolci oktatási struktúrához igazodó utánpótlás-nevelés kiépítését, ami akár nyolc éven belül azt eredményezheti, hogy csak a városban 1000-1200 gyerek fog focizni a DVTK berkein belül.”

A klub által megfogalmazott másik cél a gazdasági stabilitás, ami azt eredményezheti, hogy akár pár éven belül nemzetközi kupákban való indulási jogot szerezhet a csapat. Az idei szezonban azonban a bennmaradás a cél, ezért a klub több játékost is kölcsönvett, valamint elkezdte a saját nevelésű fiatalok beépítését a csapatba. A városvezetés elvárása ugyanez: „Remélem nem csak mi, szurkolók érezzük ennek a 100 éves centenáriumnak a jelentőségét. Hiszek abban, hogy a játékosok is felnőnek ehhez a feladathoz, és egy szép tavaszi meneteléssel messze elkerüljük majd azt a kieső helyet, ahol jelenleg áll a DVTK” – mondta a polgármester.

A diósgyőri szurkolókon ezentúl sem múlik semmi
© minap.hu


Február 6-án 16 órától Miskolcon, a Városház téren a „DVTK100” közel ötórás ünnepi programja várja a látogatókat, ahol a három évtizeddel ezelőtti kupagyőztes diósgyőri aranycsapat játékosai a szurkolókkal együtt ünneplik a klub fennállásának századik évfordulóját. Az ünnepségek azonban egész évben folynak majd.

párizsi olimpia 2024
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.