2009. július. 15. 10:44
MTI
Utolsó frissítés: 2009. július. 15. 11:53
Sport
Egy éve hunyt el Kolonics György, olimpiai bajnok kenusunk
Szerdán lesz egy éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja.
Kolonics György (balra) és Kozmann György © MTI - Illyés Tibor |
Kolonics éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.
A Kolonics György Alapítvány szerda 19 órától fáklyás evezéssel emlékezik a kiváló sportemberre. Klubja, a Csepel vízitelepén két kivetítőn a versenyeiről készült tévé- és rádióközvetítések lesznek láthatók és hallhatók, majd 20 órától vízre szállnak a résztvevők és a hajójukra szerelt fáklyákkal négy kilométert lapátolnak "Kolóra" emlékezve.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.