2009. február. 23. 15:00 MTI Utolsó frissítés: 2009. február. 23. 14:54 Sport

Az amatőr bokszolók "profi" sorozatot szerveznek

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) 2010-től az amerikai profi sportágak mintájára franchise-rendszerű liga, úgynevezett Világsorozat indítását tervezi.


Az AIBA végrehajtó bizottságának múlt hétvégi milánói ülésén elfogadott javaslat szerint a "profi" bajnokságot a világ különböző pontjain létrehozandó 12 csapat alkotná, melyekben 12-12 öklöző szerepelne. A klubokat területi alapon konferenciákra osztanák, s a csapatok bárhonnan igazolhatnának versenyzőket, azaz egy ázsiai csapat éppúgy szerepeltethetne európai bokszolót, mint ahogy egy európai például észak-amerikait.

A várhatóan 2010 második felében induló liga iránt már több város is jelezte érdeklődését, így Újdelhi, Moszkva, Chicago, Milánó és Casablanca, de szinte biztosra vehető egy kínai klub részvétele is. A szövetségben azt remélik, hogy az amatőr sorozat nagy népszerűségre tesz majd szert a bokszrajongók között, mivel a profi ökölvívás a rengeteg szervezet miatt szinte teljesen átláthatatlanná vált.

Az ülésen döntöttek arról is, hogy 2011-ben a dél-korai Puszan ad majd otthont az olimpiai kvalifikációs férfi világbajnokságnak.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.