2009. december. 10. 10:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 10. 11:43 Sport

Gyurta Dániel Európa-csúcsot úszott 100 m mellen

Gyurta Dániel 56.89 másodperces Európa-csúccsal, a legjobb idővel jutott be a délutáni elődöntőbe 100 m mellen az isztambuli rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján.


A Jövő SC-Veolia versenyzője - aki a kontinens mellúszói közül elsőként törte át az 57 másodperces határt - a csütörtök délelőtti előfutamban vette el Sztanyiszlav Lahtyuhovtól a rekordot, amelyet az orosz ez év november 15-e óta tartott 57.11-gyel.

"Direkt készültünk a száz méterre is, és azt is eldöntöttük, hogy már a délelőttöt megfogom - fogalmazott Gyurta Dániel, akinek elsőként öccse, Gergő (Gege) gratulált a parton. - Nem lepett meg, hogy ennyire jól ment, és bár elfáradtam, maradt még bennem bőven délutánra, aztán majd kiderül, mire lesz ez elég. Egyébként Gege 200 vegyesen úszott egyéni csúcsa megadta a nap alaphangját, én sem maradhattam le mögötte!"

párizsi olimpia 2024
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.