Új csodakúra a sérülések ellen
Robin Van Persie, az Arsenal holland támadója Szerbiába utazott, hogy részt vegyen egy újfajta kúrán, melynek csodaszámba menő hatást tulajdonítanak. Az eljárás: folyékony méhlepényt csöpögtetnek a sérült bokájára.
Nem szokatlan a sportban, hogy időnként csodálatosnál csodálatosabbnak beharangozott gyógymódok bukkannak fel az éterben, hiszen gyakori a sérülés, a klubok pedig minél rövidebb ideig szeretnék nélkülözni sztárjátékosaikat. Wayne Rooney például oxigénsátorban regenerálódott a 2006-as németországi világbajnokság előtt, hogy törött lába minél előbb rendbe jöjjön. Paula Radcliff, a britek hosszútávfutó olimpikonja pedig a gyorsabb gyógyulás érdekében olajjal kenegette a sérült, duzzadt testrészeit, miután összeütközött egy biciklistával. Most pedig Robin Van Persie utazott Szerbiába, hogy folyékony méhlepényt csepegtessen sérült bokájára, mely egy Olaszország elleni válogatott meccsen sérült meg.
A játékosnak elszakadtak a bokaszalagjai, és az első diagnózis szerint hat hetet kell kihagynia. Azonban annyira bízik az új eljárásban, hogy egy holland újságírónak elmondta: szerinte négy hét múlva újra a pályán lesz, ha a módzser tényleg működik. Van Persie-nek egy hölgy ajánlotta a regenerációnak eztva módját, aki járatos a hasonló kúrákban, ez pedig korábban már az ugyancsak holland Orlando Engelaaron és a szerb Danko Lazovicson is segített. Az eljárás és egy belgrádi specialista segítségével mindketten hasonló sérülésből épültek fel jóval gyorsabban a szokásosnál.
„Nem árultak el sokat a módszerről, de annyit tudok, hogy folyékony méhlepényt masszíroznak a sérült testrészbe – árulta el Van Persie. – Úgy döntöttem, kipróbálom. Végül is nem hiszem, hogy fájna, de nincsenek elvárásaim. Ha segít, akkor segít. Beszéltem a dologgal kapcsolatban az Arsenal szakemberével is, aki biztatott, hogy próbáljam ki.”
A méhlepény gyógyító hatása már ismert. Az állatvilágban az anyák szinte rutinszerűen megeszik a méhlepényt a szülés után. Számos tudományos tanulmány szerint fogyasztása a nőknél csökkenti a szülés utáni depressziót, török tudósok pedig állatkísérletekkel igazolták, hogy a törött csontok összeforrását is felgyorsítja. A piacon jelenleg is számos öregedéscsökkentő krém van forgalomban, melyek tartalmaznak méhlepénysejteket. A kutatások még közel sem értek véget, ugyanis az összetevők és azok hatása közül sok még nem ismert.
MENNYIRE ISMERT AZ ELJÁRÁS? |
„A legcsúnyább szakadások esetében szinte kivétel nélkül műtéti beavatkozásra van szükség – mondta Abbie Turner, a Bristoli Egyetem Sportgyógyászati Klinikájának munkatársa. – Ha a szakadás nem olyan komoly, először mi is a mélyebb, szöveti masszázst alkalmazzuk, időnként akupunktúrát, melyet speciális rehabilitáció követ. Ez persze attól függ, a sérült milyen sportot űz. Erről a méhlepényes eljárásról azonban még sosem hallottam és nem is sietnék alkalmazni a pácienseimen. De gyakran hallani arról, hogy a sportolók számos eljárást kipróbálnak a gyorsabb gyógyulás érdekében. Szerintem ezek a pénz és a sportolón lévő nagy nyomás jelei, mivel minél előbb vissza kell térniük a sportpályákra.” |
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.