2009. augusztus. 22. 23:27 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 22. 23:51 Sport

Balzsay kiütéses vereséget szenvedett, hordágyon vitték el a ringből

Balzsay Károly vereséget szenvedett a Robert Stieglitztől a budapesti Syma Csarnokban, így elvesztette a Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoki övét.

A kemény mérkőzés második felére Balzsay elfáradt, s a tizedik menet után edzője, Fritz Sdunek már nem engedte vissza. Az eredményhirdetést követően hordágyon, nyakmerevítővel vitték el a magyar versenyzőt a ringből, aki még ilyen állapotában sem mulasztotta el tapssal megköszönni a közönség támogatását.

Balzsay állapota stabil, de a bokszolót megfigyelésre beviszik a központi baleseti intézetbe - tudta meg az RTL Klub riportere Balzsay orvosától a Bedák-mérkőzés himnuszai alatt.

A mérkőzés krónikája

Az első menetben nem volt sok ütés, ám érezni lehetett, hogy Stieglitz nem ijedt meg a világbajnoktól. A második elején aztán már úgy tűnt, baj is lehet, a kihívó pontos ütésekkel űzte Balzsayt, aki azonban szépen bújt ki a szorításból, s egy pontos bal egyenes után átvette az irányítást. A magyar megtalálta az ütőtávot, s szép kombinációkkal fogyasztotta riválisa erejét.

A harmadik három percben folytatódott a címvédő fölénye, s a szakasz utolsó percében többször is úgy nézett ki, már csak "egyetlen" ütés kell, hogy Stieglitz lerogyjon, ám a német jól állt a lábán. Az újabb pihenő után a magyar kicsit visszavett, de tovább kontrollálta a menetet. Jobb és bal egyenesekkel rendszeresen talált, amikor pedig Stieglitz indított, rendszerint szépen bújt ki és szép kombinációkkal válaszolt.

A hetedik menetre Stieglitz új erőre kapott, és hatalmas elánnal ment előre. A nyolcadikban mindkét öklöző sokat ütött, ugyanakkor Balzsay tűnt valamivel jobbnak, igaz, Stieglitz elpusztíthatatlannak tűnt, rengeteg beszedett ütése ellenére rendíthetetlen maradt.

© MTI
A kilencedikben az orosz születésű Stieglitz nagy fölénybe került, Balzsay teljesen elkészült az erejével. A rivális tovább robotolt, s rendre talált. A magyar szinte alig állt a lábán, tekintetén látszott, hogy nem tiszta a feje. A 30 éves világbajnok nem tudta újra összeszedni magát, s már csak a szíve vitte előre. Padlóra ugyan nem került, de edzője, Fritz Sdunek a 10. menet után nem engedte vissza a folytatásra.

Balzsay Károly így második címmérkőzésén elvesztette a WBO-övét, s 22. profi összecsapásán első vereségét szenvedte el.

párizsi olimpia 2024