Totti újra lesérült és hosszabb ideig kimaradhat a Romából
Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya négy hónappal ezelőtt sérült súlyosan meg a Livorno elleni összecsapás előtti edzésen. Azóta számos kezelésen és egy operáción is átesett. A helyzet ugyan javult – egészen múlt hét vasárnapig.
A 31 éves Il Capitano becenévre hallgató játékmester vasárnap újra megsérült, így már szinte biztos, hogy nem lép pályára csapata első Bajnokok Ligája mérkőzésén, a szeptember 16-i Kolozsvár elleni találkozón. Az olasz csapatát tovább nehezíti, hogy az első számú kapus, a brazil Doni sem hadra fogható.
A hálóőr edzésen sérült meg és egyelőre az orvosok sem tudják megmondani, mikor térhet vissza. A jelek szerint Luciano Spalletti mester nem számolhat Simone Perrottával és Juannal sem, akik betegségből lábadoznak. Sorsukról az elkövetkezendő napok döntenek.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.