2008. július. 17. 11:50 MTI Utolsó frissítés: 2008. július. 17. 11:41 Sport

A Barca kekeckedik Messivel

Az FC Barcelona nem vagy csak feltételekkel engedné el Lionel Messit a pekingi olimpia labdarúgótornájára.

Messi. Mindenkinek kellene a messiás
© AP
„Harcolni fogunk Messiért, hogy játszhasson a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Ezt tudatni fogjuk a FIFA-val is” – mondta Txiki Beguiristain, a katalánok sportigazgatója. Az argentin csatár 21 esztendős, így a nemzetközi szövetség (FIFA) ajánlása szerint – mivel még nem múlt el 23 éves – el kell őt engedni az ötkarikás játékokra, a 23 évnél idősebbek esetében nincs ilyen szabály.

Miután a Barcelona az előző idényben harmadik lett a spanyol pontvadászatban, a BL-ben selejtezőt kell játszania, amelynek első felvonására augusztus 12-én vagy 13-án, a visszavágóra pedig két héttel később kerül sor.

Beguiristain leszögezte, olyan megoldást keresnek, amely minden félnek megfelel. Ezzel vélhetően arra célzott, hogy Messit csak az első meccs után engednék el Pekingbe, míg a visszavágó időpontjában már vége lenne az olimpiának.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.