Az Eb legjobb négy csapata osztja el egymás közt a legjobb négy helyezést ma és holnap, azaz a papírforma szerint alakult a torna. Van igazság, mondhatná az egyszerű halandó, azonban a tét agyonnyomhat minden könnyedséget a legjobbak között is. Hogy ne így legyen, ahhoz – és a nagy közös boldogsághoz – egy frankó meccsel ma Dél-Európa járulhat hozzá.
A spanyol válogatott évtizedek óta a "Nagy Nyeretlen Szimpatikus Csapat Akitől Többet Várunk Mint Amire Végül Jutnak" cím büszke birtokosa volt, egészen 2008-ig, a válság előtti utolsó önfeledt évig, amikor is világbajnoki címmel indították meg totális offenzívájukat a nemzetközi futballvilág ellenében. Valahogy szerencséjük se volt soha addig – kapásból egyik leghíresebb kapusuk, Arconada gólja villan be, amit Platini rúgott neki szintén egy Európa-bajnoki meccsen, konkrétan egy döntőn, még nyolcvannégyben. Nagyobb has alatti potyagólt azóta se...
Meg az, amikor hat gólig jutnak egy vb-csoportmeccsen, de a gólok után sírnak, mert meccs közben tudják meg, hogy győzelmükkel is kiesők. Meg amúgy is, már az ötvenes években a Real Madrid volt a legnagyobb klubcsapat (a zsinórban nyert BEK-döntőivel, többek közt Puskás Ferenc közreműködésével), és a Barcelona is a nagyok közé tartozott, mégse nyert a válogatottjuk világbajnoki címet.
Szóval eljött a négy évvel ezelőtti Eb, ahol a Barcelona játékát a válogatottra illesztve, Vicente Del Bosque mesterrel behúzatták az aranyat maguknak. Aztán annyira megkedvelték, hogy ők a királyok, hogy a dél-afrikai világbajnokságon sem adták alább, a világranglistán pedig kibérelték a dobogó felső fokát.
S most eljött az idő, hogy a szimpatikus lúzerből örök győztessé vált válogatottat elkezdték nem szeretni a “semlegesek”. Nincsenek statisztikai adataim természetesen, de feltűnően sok lett a világhálón a spanyolok ellen szurkolók száma. Ebben semmi rossz nincs, természetes, hogy a semlegesek a kicsiknek szorítanak inkább egy világversenyen. Spanyolország nagyhatalom lett, az ezerpasszos játékukat meg sokan egyszerűen megunták. Igazságtalan a dolog egy kicsit, mert nagyon jól csinálják, amit csinálnak, de a focidrukker is szereti a drámát. Abban meg nincs dráma, ha a spanyolok magukkal versenyeznek. Első csoportmeccsén az olasz csapat majdnem megtalálta az ellenszert – csak kis dráma volt –, és egy döntetlenig jutott. Annyi azonban kiderült, hogy nem sebezhetetlen a spanyol tizenegy, és van taktika, amivel zavarba lehet hozni őket. Lássuk be, bár a horvátokat begyűrték végül, de az a meccsük sem volt hibátlan. Szóval van rés a pajzson, csak meg kell találni, és belehelyezni a dinamitot.
A portugál válogatott azon kevés csapatok egyike, amelyik rendelkezik emberszabású dinamittal. Cristiano Ronaldo ugyanis robbanószer. Biztos tényleg gyökér a hajzseléje, meg óceánméretű az egója, és azt is elhiszem, hogy nem olyan okos, mint mondjuk Teller Ede. Azonban annyira szeretne győzni, és olyan szépen elhiteti a csapatával, hogy együtt fognak is győzni, ahogy azt csak a legnagyobbak tudják. Itt a legnagyobbak szó a legnagyobbakra vonatkozik: Platini, Cruyff, Maradona, Zidane... Akik, ha pályán voltak, akkor tudta a néző, hogy győztest lát. (Érdekes, de az utolsó Zidane-fellépés, amikor Materazzit megküldte homlokkal, és az azt követő nyilatkozat is egy győztesé volt, pedig a meccset elbukták. Azt nyilatkozta a mester, hogy „van a focinál fontosabb dolog is, a család becsülete például”.)
Cristiano Ronaldótól lehet remélni, hogy tudja a megoldást a spanyolok ellen, és a csapatról körülötte pedig azt lehet remélni, hogy hozzásegítik a kivitelezéshez. Mert ha sikerül gólt lőni Iker Casillasnak, mondjuk nem csak egyet, akkor Vicente Del Bosque kényszerítve lesz, hogy reagáljon. Csatárokkal kell dúsítani középpályásokból álló csapatát (Casillas nem az). Kockázatot vállalni és kinyílni kicsit. Régen volt rákényszeritve ilyesmire a spanyol válogatott.
De – írom még egyszer – ehhez gól kell, vagy inkább gólok a portugálok részéről. Postiga ebben már nem vehet részt, sérülése miatt fel kellett adnia a tornát a kiváló csatárnak. Ez veszteség a portugál csapatnak, Postigának már van gólja a tornán, kezdene a spanyolok ellen, ha egészséges volna.
Valamint továbbra is várjuk Nani nagy játékát (ezt leírom minden meccs előtt, hátha bejön). Mondjuk a Manchester Unitednek sem ment ebben az idényben, miért pont Naninak menne akkor, de hátha. Jó focista, a spanyol csapat ellen több kell, mint eddig – tőle is, ha nyerni akarnak.
S ha minden klappol, és a sok jó focista egymásnak ereszti magát, és nem megúszni akar kilencven percen át, akkor lesz egy jó esténk.
Jó estét kívánunk!
Márton ikrek: Ha az edző eléri a gyerekeknél, hogy higgyenek magukban, az az egész életüket elkíséri
Az egyikük a taekwondo első magyar női világ-, a másikuk olimpiai bajnoka. Egypetéjű ikrekként úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, ugyanúgy gondolkodnak a világ dolgairól, befejezik egymás mondatait. De míg az egyikük taktikus, és néha kicsit talán túl is gondolja a dolgokat, a másikuk csak megy előre, és elsősorban az erejében bízik. Márton Luanával és Vivianával beszélgettünk.
