Akár egy jól induló színdarab, ami töredékben maradt. Ilyen volt a csehek játéka a portugálok elleni negyeddöntőben. 20 percig tartott.
Az utolsó mozielőadás
(Portugália-Csehország 1-0)
És akkor mindnyájan felálltunk, csillogó hajunkkal kiittuk a sörünket, nagy levegőt vettünk, benntartottuk, és a kocsmapadlóhoz vágtuk a korsóinkat. Vigyázban állt a kocsma népe, Egon Bondy, Bamba temetkezési vállalkozó, Hurych törzsszurkoló, és én. Jupa kocsmáros mosogatni kezdett, Pepin altatót énekelt a kádban ott lent a kocsmaudvaron, és Krivelková asszony nem volt velünk.
„Akkor mára ennyi volt, uraim!” Egon Bondy előhúzott a farzsebéből egy újságot, és olvasni kezdett: „Poszt-avantgarde kiállítás és költői happening lesz holnap a folyóparton. Antonín Panenka az odalátogatóknak lenyírja a haját, és zselés Ronaldo-frizurát készít, miközben Poborsky átemeli a labdát a nyiratkozó vendégeken…”
„Az a zselékirály vert meg minket… Bekaptuk a legyet.” Hurych törzsszurkoló felnézett a mennyezetre, és nem mondta tovább, mire gondolt, bár sejtettük.
„Uraim, de ismerjék el, jobbak voltak a portugálok…” - próbált érvelni Bamba temetkezési vállalkozó.
Egon Bondy összegyűrte az újságot: „Nem ismerek el semmit, az kurva fix! A széleken megbontottuk őket, aztán hagytuk a fenébe az egészet. Akár egy jól induló színdarab, ami töredékben maradt. Ilyen volt a játékunk. 20 percig tartott…” Egon Bondy nem üvöltött, csak úgy hozzánk vágta a szavakat. „Menjünk!”
És mi azonnal szedelőzködni kezdtünk, mert tudtuk, hogy az Örökkévalóság gátjához hív minket. Nem nyertük meg az Európa-bajnokságot, de ha Egon Bondy mondja, pontosabban ráutaló magatartást tanúsít, akkor nincs okunk szégyenkezni. Elhagytuk az asztalunkat, elhagytuk a kocsmát, és tudtuk, ezután már semmi sem lesz ugyanolyan. Mert lesznek még meccsek, megnézzük őket, elsörözgetünk közben, de a szenvedélyünk oda. Mert lehet kívülről nézni a futballt? Lehet érdek nélkül gyönyörködni benne? Lehet, de nem érdemes. A futballban az érdek nélküli tetszés olyan, mint kézzel érinteni egy nő rosszul megrajzolt aktját.
Ott álltunk a gáton, egymásra néztünk, és egy közös kedves barátunkra gondoltunk, aki galambetetés közben meggondolta magát, és onnan, kórházi emeleti ablakából elrepült a galambokkal. Bár egyesek szerint kiesett vagy kiugrott a második emeletről, de akik ezt állítják, ők nem értenek a futballhoz, a nőköz és az álmokhoz…
A barátunk is velünk nézte a meccseket az égből, velünk itta a sört a „Kandúr”-ban, és most tudtuk, hogy velünk együtt csúszik le a gátról. Felnéztünk az égre, galambok repültek az égen, és elégedetten vigyorogni kezdtünk.
Egon Bondy csúszott elsőnek, és mi mindnyájan követtük.
És csúszunk seggen lefelé az Örökkévalóság gátján, vigyorgunk, a csapatunkra gondolunk, a csapatra, ami jó jégkorongos módon még egy üreskapus jelenetet is produkált a meccs végén, amikor Cech felment fejelni, és tulajdonképpen tökösen esett ki a jobb portugálok ellenében, és megköszönjük a fiúknak, hogy 2 hétig hagytak minket álmodozni a percegő sörhab fölött.
Az álmokért mindig megéri. Meccset nézni, szurkolni, és a végén, ha nem jön össze, vigyorogva seggen csúszni.
Vale, cesky dotoho… de azért mindig dotoho.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.
