A tavaly május elsejétől október 30-ig, azaz 184 napon át tartó eseményre összesen mintegy 73 millióan látogattak el.
A tavaly május elsejétől október 30-ig, azaz 184 napon át tartó eseményre összesen mintegy 73 millióan látogattak el. A sanghaji expo (amin természetesen Magyarország is részt vett) ezzel jócskán felülmúlta az 1970-es oszakai világkiállítás - korábban csúcsot jelent ő - 64 milliós látogatószámát, és új rekordot állított fel, már csak egymilliárd jüanos nyereségével is.
Az eseményen 246 ország és nemzetközi szervezet képviseltette magát, ami újabb rekordot jelent a világkiállítás 160 éves történetében.
Minden idők legdrágább expójának működési költsége elérte a 11,96 milliárd jüant (398 milliárd forint), és 13,01 milliárd jüan (440 milliárd forint) működési profitot hozott. Belépőjegyekből a várakozásokat jóval meghaladva, 7,36 milliárd jüan (249 milliárd forint) bevétel származott, a szponzorok pedig 4 milliárd jüannal (135 milliárd forint) támogatták a rendezvényt.
Területét illetően szintén kiemelkedő a tavalyi expo: a teljes kiállítási terület 5,28 négyzetkilométert, a Vatikán területének tizenháromszorosát tette ki. Az egymilliárdos nyereséget a továbbra is működő kínai pavilon működtetésére fordítják majd - jelentette be a városvezetés.