2013. november. 29. 16:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 29. 16:28 Shake

Régi villamosjáratot támasztanak fel Budapesten

Újra jár majd Budapesten a 43-as villamos, igaz, csak egyetlen délutánon. Szombaton lesz 30 éve, hogy utoljára közlekedett Nagytétény villamosa, a 43-as. Ennek emlékére nosztalgiajárműveket indítanak 30-án, vagyis szombaton.

A 43-as eredetileg helyi érdekű vasút, majd villamos volt. Szombaton a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban jubileumi emlékdélutánt rendeznek a 43-as villamosról, emellett nosztalgiavillamos és nosztalgiabusz is indul aznap.

A 2624-es pályaszámú acélvázas nosztalgiavillamos 43-as jelzéssel közlekedik majd a Széll Kálmán tér és Budafok kocsiszín között, a 18-as és a 47-es villamos vonalán. A Széll Kálmán térről 15 óra 40-kor Budafok, Városháztól pedig 16 óra 35-kor indul az emlékjárat.

Ugyancsak szombaton egy Ikarus 260-as nosztalgiabusz 43V jelzéssel közlekedik majd Budafok, Városház tér és a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ között. A Városház téren 16 óra 30-kor lesz az indulás.

A nosztalgiajárműveket nosztalgia-menetjeggyel lehet igénybe venni, amely egy útra 500 forintba kerül, 6 és 14 éves kor között pedig 300 forintba. A hat éven aluliak és a 65 éven felüliek ingyen utazhatnak – olvasható a BKK közleményében.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.