2013. augusztus. 13. 08:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 13. 08:50 Shake

Kate Middleton anyja belebukott a dadaságba

Bár az eredeti tervek szerint Katalin hercegnő édesanyja, Carole Middleton segített volna az első időszakba a trónörökös György herceg nevelésében, Vilmos herceg most mégis úgy döntött, hogy egykori dadájához fordul segítségért – számolt be a Blikk.

Régi, gyerekkori dadáját akarja kisfia mellé venni Vilmos herceg, mert nem volt elégedett anyósa, Carole Middleton segítségével – számolt be a Blikk.

A lap azt írja: ez egyelőre nem hangzott el köztük nyíltan, de környezetük szerint nem véletlen, hogy felújított rezidenciájukon az apuka már a nagymama korú dadát, Jessica Webbet akarja a húsznapos György herceg mellett látni.

A trónörökös születése előtt még arról írtak a brit lapok, hogy Katalin hercegnő édesanyja fog segíteni lányának a baba melletti teendőkben, amíg csak lehet, ezért is költöztek hozzájuk. Ezt azzal indokolták, hogy három gyermeke felnevelése miatt erre ő a legalkalmasabb személy, és Katalin csak benne bízik. Hogy megfeleljen minden követelménynek, még egy védőnői tanfolyamra is beiratkozott.

Mint ismeretes, a baba születése után a nagyszülők házában nevelték György herceget, Vilmos pedig kéthetes szabadságot kapott a helikopteres mentőktől erre az időszakra. Ezután döntött úgy, hogy akár nyugdíjából is, de inkább visszahívja saját dadáját.

Az asszony örült a megtisztelő felkérésnek, de már csak kora miatt sem meri vállalni teljes munkaidőben a feladatokat. Már az „óriás baba" súlya is gondot jelent a számára, egy fiatalabb gondozónő könnyebben emelgetné, de Vilmos hajthatatlan – részletezi a lap.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.