Nagy bajban van Jenna, a 38 éves volt pornós
Bántalmazott egy nőt, ezért letartóztatták az egykori pornósztárt, Jenna Jamesont. A nőnek testi sértés miatt kell felelnie a bíróság előtt, ám szabadlábon védekezhet.
Amióta véget ért a pornós karrierje, Jenna Jamesonnak nem megy anyira jól. 2010-ben azért került bele az újságokba, mert gyermekei apja, a küzdősportokat űző Tito Oritz megverte, múlt májusban pedig részegen nekihajtott egy utcai lámpának terepjárójával, amiért három év felfüggesztettet kapott.
A hétvégén Jamesonnak újabb kalandja volt a rendőrséggel: őrizetbe vették, mert egy kaliforniai házban állítólag megvert egy nőt. A 38 éves volt portnóst testi sértéssel vádolják, szabadlábon védekezhet.
A megvert nő saját maga fogta le Jamesont a rendőrök kiérkezéséig. A rendőrség szóvivője arról nem adott információt, hogy milyen kapcsolatban állt egymással a két nő, csak annyit tudni, hogy ismerték egymást.
Polgári nevén Jenna Marie Massoli 2008-ban szakított a pornózással. 2004-ben már önéletrajzi könyvvel jelentkezett, akkor azt mondta a CNN-nek, hogy jó hivatást választott magának.