Shake hvg.hu 2013. március. 06. 10:25

Elviszik Magyarországról a kiselefántot

A korábbi hírekkel ellentétben mégis része lesz az európai tenyészprogramnak a Fővárosi Állatkert sztárja, Asha. Ezért hároméves kora körül elviszik Magyarországról.

Hároméves kora körül elviszik Magyarországról a Valentin-napon született elefántborjút, Ashát – mondta a Bors Online-nak Hanga Zoltán, a Fővárosi Állatkert szóvivője.

Ashát hároméves korában elválasztják az anyjától
Stiller Ákos

Azt még nem tudni, hova viszik, és ki lesz a házastársa Ashának, ha majd ivarérett korba lép. Több európai állatkerttel, köztük a koppenhágaival tárgyalnak a kérdésről.

Korábban arról volt szó, ha az elefántborjú nőstény lesz, itt maradhat Budapesten.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.