Shake hvg.hu 2013. február. 15. 13:25

"Korai lenne még fellélegezni" - Friss hírek a budapesti kiselefántról

Másodszorra is megfejték a tegnap született kiselefánt anyját. A borjút most cumisüvegből táplálják és megpróbálják rávezetni a szopásra, mert a mesterséges táplálás mellett az ázsiai elefántborjúk túlélési aránya alacsony. A Fővárosi Állatkert munkatársai egyelőre türelmet kérnek a látogatóktól, az Elefántház zárva tart.

Jó hírek érkeztek péntek délelőtt a Fővárosi Állatkertből: a tegnap született kiselefánt anyját, Angele-t már két alkalommal sikerült megfejni. "Először, még a hajnali órákban bódítást alkalmaztunk, egyrészt a fejés megkönnyítése miatt, másrészt, hogy a kicsihez biztonságosan be lehessen menni, harmadrészt pedig azért, mert a kicsit megpróbáltuk finoman terelgetve az anyaállat emlőihez vezetni. Ez utóbbi ugyan nem sikerült, de másfél liter föcstejet sikeresen lefejtünk az anyaállattól, s azt sikeresen bele is diktáltuk a kiselefántba" - olvasható az állatkert honlapján.

A második fejésre valamivel 11 óra után került sor, itt azonban az állatorvosok már nem bódították az állatot, hanem a szokásos tréning keretében a gondozók megfelelő helyre hívták, ahol biztonságosan meg lehetett fejni. Az ekkor kifejt 0,4 liternyi elefánt föcstejet 0,3 liter tehén föcstejjel kiegészítve készítették el a következő adagot a kiselefánt számára. A jó hír, hogy a kicsi hívásra egyből odament a cumisüveghez, és az összesen 0,7 liternyi folyadékot teljes egészében elfogyasztotta - közölték az állatkert munkatársai.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Az elkövetkező órákban hasonló módon igyekeznek folytatni a kielefánt táplálását, és mivel úgy tűnik, hogy a cumira bármikor ráhívható, azzal fognak megpróbálkozni, hogy a cumit az anyaállat emlőjéhez tartva hívják majd oda a kiselefántot, akit így talán sikerül rávezetni az anyatej természetes forrására. Az állatorvosok jelenleg nagyon bizakodóak, de arra is felkészültek, ha a trükk nem lesz sikeres, előkészítették ugyanis azokat az elefánttej-pótló tápszereket, amelyekre esetleg szükség lehet.
 
Bár a legutóbbi fordulatok bíztatónak tűnnek, korai lenne fellélegezni - szögezik le. Ha ugyanis nem sikerül az emlőkre a fenti módon rávezetni a kicsit, tartósan a mesterséges táplálás mellett kell maradni. Az elefántok mesterséges nevelése a nemzetközi tapasztalatok alapján nem mindig sikeres. Az esélyt azonban mindenképpen meg kell adni az emberi segítségre szoruló kiselefántoknak is.

Fővárosi Állat- és Növénykert

Az állatkert még mindig türelmet kér, mivel a kiselefántot egyelőre nem tudják sem az Állatkertet felkereső látogatóknak, sem a sajtófotósoknak és a televíziós forgatócsoportoknak bemutatni. "Továbbra is a legszigorúbb szabályok vannak életben, vagyis az Elefántházba csak az oda beosztott gondozók és az állatorvosok léphetnek be, és ők is csak akkor lehetnek az állatok közelében, ha az valamilyen beavatkozás miatt feltétlenül szükséges" - írják.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.