2013. január. 03. 14:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 03. 14:49 Shake

Dalírásra adta fejét az indiai kommunikációs miniszter

A szabadidejében költeményeket író indiai kommunikációs miniszter újabb műfajban mutatkozott be: romantikus betétdalt írt egy bollywoodi filmhez.

Kapil Szibal a Banduk (Fegyver) című film rendezője, Aditja Om felkérésére írt több dalt, amelyek közül egy került be a produkcióba. Om szerint a dal két szerelmes elválásának gyötrelmeit festi le. A rendező úgy vélte: Szibal gazdag irodalmi háttere tette lehetővé, hogy sikeres számot írjon.

A januárban debütáló, Észak-Indiában játszódó film a fegyverek világába vezet, egyúttal rávilágítva a politika és a bűnözés közötti kapcsolatokra.

A 64 éves, politikai költeményeket is író miniszternek korábban két saját verseskötete jelent meg. A kormánytag hazájában a szólásszabadság védelmezőinek össztüzébe került, amikor közreműködésével illegálissá nyilvánították a "durván sértő" online bejegyzéseket. A politikus honlapját tavaly novemberben emiatt hackertámadás érte.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.