Shake MTI 2012. december. 06. 19:03

Sosem látott éjszakai képet közöltek a Földről

Minden eddiginél részletesebb éjszakai felvételeket mutatott be az éjszakai Földről az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

A képek a NASA-NOAA új műholdjáról származnak, amelyet olyan érzékeny szenzorokkal szereltek fel, hogy az űrből például képes a tengeren járó egyetlen halászhajó fényét is felfogni. Látja az emberek által előállított fényt és a Föld légkörének éjszakai fényét is.

NASA

A NASA több felvétel felhasználásával összeállított egy képet az éjszakai Földről, amelyen egyértelműen felismerhetőek az ipari területek, mint az Egyesült Államok keleti partja vagy Nyugat-Európa fényei, illetve a relatív sötétség Afrika és Dél-Amerika nagy részén.

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.