2012. augusztus. 05. 09:35 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 05. 09:32 Shake

Halálos balesetet hazudott, csak ne kelljen dolgoznia

"Halálra gázoltam egy lányt!" - ezzel a hazugsággal élt legutóbb egy énektanár Nagy-Britanniában, hogy igazoltan hiányozhasson munkahelyéről.

A 42 éves Derek McGlone főnökének, a North Lanarkshire-i Calderhead középiskola igazgatójának megtörten részletezte a légből kapott baleset borzalmait, ahogy elütötte a lányt, majd át is gázolt testén, érezve, ahogy a kerekek megdobódnak. Mindezzel azonban már túllőtt a célon és lebukott.

Mint kiderült, 2008 óta hazudozott. Volt, hogy az izlandi vulkánhamu felhőjére hivatkozva azt lódította: külföldön rekedt, mert leállt a légiközlekedés - miközben otthon pihengetett Glasgow-ban.

Fegyelmi bizottság elé került, tárgyalásán azt állította, hogy még mindig kedve van az ének- és zeneoktatáshoz, egyszerűen nem érti, miért lógott az iskolából hazugságokkal leplezve. "Nem tudok ésszerű magyarázatot adni" - idézte a tanárt a The Daily Telegraph című brit lap.
Végül csak írásbeli megrovásban részesült: egy éven át olvasható büntetése a tanárok jegyzékében.