2012. július. 18. 12:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 18. 12:17 Shake

Nyolc év után bukott le a jogsi nélkül vezető önkormányzati sofőr

Évek óta jogosítvány nélkül vezetett az észak-rajna-vesztfáliai Velbert polgármesteri hivatalának egyik sofőrje. Többek között a polgármestert szállította, de a postát, sőt virágokat is kézbesített - mondta Hans-Joachim Blißenbach, a város szóvivője.

A szélhámosság akkor derült ki, amikor a férfinak április végén balesete volt, miközben az alpolgármesterért ment. A hivatal akkor szembesült azzal, hogy a sofőrnek 2004 óta nincs jogosítványa.

2002-ben, amikor munkába állt, állítólag még volt neki.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.