2012. április. 11. 09:12 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 11. 10:33 Shake

Szülők lázadtak fel a gyerekeket rajzfilmekkel nyomasztó tanárnő ellen

A Miki egér és más rajzfilmfigurák iránti szeretete miatt veszítette el állását egy tanárnő Portugáliában: a pedagógus rendszeresen mesét vetített harmadikos és negyedikes diákjainak a tanórákon, ezért felfüggesztették.

Mintegy kéttucatnyi szülő hangosan tiltakozott az iskola előtt, az intézmény végül kedden úgy döntött, felfüggeszti a tanárnőt. A döntés hallatán a szülők távoztak.

A rajzfilmek rendszerint órákon át tartó vetítése miatt kitört vita a Portótól mintegy 15 kilométerre keletre fekvő Gandra egyik általános iskoláját rázta meg, de már az oktatási minisztérium is bekapcsolódott: közölte, hogy vizsgálatot rendelt el. A tanárnő álláspontja nem ismert.

A szülők egyszerűen nem engedték iskolába gyerekeiket a húsvéti szünet után, hogy a tanárnő eltávolítását szorgalmazó követeléseiknek nyomatékot adjanak. Helyettük ők jelentek meg az intézmény előtt, hogy tüntessenek. Eltorlaszolták a kaput, így más osztályokban sem volt tanítás.

"A gyerekeknek gyakorlatilag a tanév eleje óta minden reggel rajzfilmet kellett nézniük" - mondta a szülők képviseletében Félix do Paco. Néhány gyerek szorongás miatt pszichológusi kezelésre szorult. "A lányom tízéves és deprimált, nincs kedve iskolába menni, ezért pszichológushoz vittem" - mondta do Paco. A szülőket biztosították afelől, hogy a tanárnő soha többet nem taníthat abban az iskolában.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.