2012. február. 19. 21:16 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. február. 19. 21:29 Shake

A válság elérte a Heti hetest

Március 4-én visszatér az RTL Klub képernyőjére a Heti hetes, de a producer a válság miatt úgy döntött, hogy csökkenti a sztárok gázsiját - írja a Blikk.

Túléltük a téli szünetet és visszatérünk, a költségeket azonban csökkentenünk kell - mondta Ónodi György, a Heti hetes producere a Blikknek. Egy kolléganőtől már tavaly elbúcsúztunk, spórolunk a vágási időn, mostantól pedig a fellépti díjakat is csökkentjük - mondta el a lapnak. Ónodi úgy határozott, hogy a fellépők gázsijából idén 10 százalékot vonnak le, a következő szezonban pedig még legalább 25 százalékot vesznek le a pénzükből. Gálvölgyi János, Bajor Imre, Jáksó László, Farkasházy Tivadar, Hernádi Judit, Hajdú Steve és Hajós András elfogadták a feltételeket - írja a lap. A producer elmondta, a sztárok nem örültek ugyan a hírnek, "de tudják, hogy addig nem érdemes elhagyni ezt a hajót, ameddig nem viszi, hanem hozza a pénzt. Fontos számukra az állandó képernyős jelenlét, meg persze az is, hogy szeretik ezt a műsort".

A Blikk úgy tudja, hogy a Heti hetesben nincsenek kiemelt gázsik, adásonként fizetnek és mindenki ugyanannyit kap; a mostani csökkentésig alkalmanként 150 ezer forintot meghaladó gázsiról volt szó. Akit havonta három-négy alkalommal is visszahívnak, az akár teljes egzisztenciát is alapozhat a műsorra, bár a nyári szünet hónapjaiban egy fillér sem jár a szereplőknek - áll a cikkben.

hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.