Leszedték a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, amelyből idén rovarszálló lesz. Ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az apró élőlényekre.
320, 321, 323. A forintunk egyre messzebb került a napokban az eurótól, de a Bécs-Budapest távolság konstans: 250 km. Egy nappal Vízkereszt előtt, január 5-én leszedték a bécsi Christkindlmarkt karácsonyfáját, és a szomszdéban úgy döntöttek, hogy a 80 éves, 29 méter magas burgenlandi fenyőből tíz rovarhotelt készítenek, amelyeket az osztrák főváros parkjaiban, illetve az Ottakringi Erdei Iskolában és a Lobaui Nemzeti Parkházban helyeznek ki tavasszal. Bámulatos!
A döntéssel a Bécsi Erdészeti Hivatal (Forstamt) és a Városi Kertészet (Wiener Stadtgärten) ezen apró élőlények jelentőségére szeretné felhívni a figyelmet, amelyet gyakran alábecsülnek az emberek. A katicabogarak, fülbemászók és vadméhek ugyanis biológiai rovarirtóként segítenek fenntartani az ökológiai egyensúlyt.Az előző években egyébként madár- illetve denevérodú készült a híres karácsonyfából, míg a háztartásokban kidobott, kiszolgált fenyőkből továbbra is biomassza lesz az osztrák fővárosban.
A bécsiek tavaly 135 ezer karácsonyfát adtak le a városszerte felállított 498 gyűjtőhelyen, amelyek már idén is javában működnek. Ezeken kívül az osztrák főváros 19 szeméttelepének bármelyikén is megszabadulhatnak az egykori szobadísztől a bécsiek.Az összegyűjtött fenyőket felaprítják és biomassza-erőműben égetik el, a belőlük keletkező 1.890 megawattórányi távhő mintegy háromezer háztartás egyhavi fűtésére elegendő.
A Rathausplatz előtt pedig egy újabb mesevilág kap helyet: a bécsi jégálom (Wiener Eistraum). A bécsi Városháza előtti téren 2012. január 19-től korcsolyázni lehet.