Ilyen fiatalon még senki sem jutott el sível a Déli-sarkra
A világon legfiatalabbként, 16 évesen ért sítalpakkal a Déli-sarkra Amelia Hempelman-Adams, aki rendkívül büszke teljesítményére, és nagyon örül a sikernek.
A brit tinédzser apjával, az expedíciót vezető David Hempelman-Adamsszel és a csapat másik hét tagjával jutott el a Déli-sarkra, miután maguk mögött hagyták az utolsó, 156 kilométeres szakaszát.
Amelia Hempelman-Adams tanulmányaival sem akart lemaradni, ezért úgy tervezte, hogy leckeírással is foglalkozik majd a kéthetes megpróbáltatás alatt. Apja azonban száműzte a tankönyveket a nehéz körülmények miatt. A lánynak amúgy sem lett volna túl sok ereje tanuláshoz. "Ha az ember este végre megpihen a sátrában, túl késő van, és nem tud már semmire sem gondolni" - erősítette meg a kamasz.
A tinédzser apja nyomdokaiba lépett sikerével: David Hempelman-Adams volt az első brit, aki egyedül, segítség nélkül, sítalpakkal érte el a Déli-sarkot. A rekorder idősebb lánya, Alicia 2005-ben az Arktiszon hajtott végre bravúrt: gyalog jutott el az Északi-sarkra.